Jogi és biztosítási kérdések a II. WHM Brunchon
- 2023. december 14.
November 15-én, második alkalommal került megrendezésre kiemelt partnereink és kollégáink részvételével a WHM Brunch zártkörű rendezvény. Az első, sikeres találkozó után ismét hasznos szakmai eszmecserék mellett, üzleti reggeli keretében találkoztunk ügyfeleinkkel.
A WHM Brunch zártkörű rendezvényét az InHouse Finance ügyvezetője, Petioky Balázs, és kommunikációs valamint értékesítési vezetőnk, Szendrődi Réka Anna nyitotta meg. Az első sikeres találkozó után ismét alkalom nyílt hasznos szakmai eszmecserékre, ahol Farkas Péter, fejlesztési vezetőnk, visszajelzéseket kért a résztvevőktől a közelmúltban történt fejlesztéseinkkel kapcsolatban, valamint bepillantást nyújtott a jövőben várható újdonságokba.A rendezvény második felében Dr. Olajos József ügyvéd, elismert GDPR szakértőnk tartott egy érdekes előadást a „Adatkezelés és SZMSZ a társasházak gyakorlatában” témakörben. Prezentációjában kitért társasházakra szabott jogi szolgáltatásunkra, amely jelentős segítséget nyújthat minden társasházkezelő számára az SZMSZ elkészítésében és a GDPR megfeleltetésben, ráadásul kedvező díjazás mellett.
Bakó Kornél, társasházi hitel és biztosítás szakértőnk, a rendezvény egy másik izgalmas részében a 2024-ben várható piaci változásokról beszélt, és tanácsokkal látta el a résztvevőket a társasházi biztosítások területén való tájékozott döntésekhez.
Az eseményt záró előadásban Petioky Balázs ismertette az Európában öt országban jelen lévő cégcsoportunk újabb, hazai bevezetés előtt álló megoldását, melyről szélesebb körben még nem szóltunk nyilvánosan.
Az esemény kellemes és informális beszélgetéssel zárult, köszönettel a résztvevőknek megtisztelő figyelmükért. A WHM Brunch rendezvények sikeres lezárása után izgatottan várjuk a folytatást 2024-ben!
Ügyfélszolgálat:
+36 70 504 4063
(Hétfőtől – Péntekig 9:00 – 13:00 óráig)
kornel.bako@inhouse.finance
Kövess minket
Linkek
2024 WHM Hitel-és biztosítás © Minden jog fenntartva